A játék IDÉN október 27-étől lesz elérhető, csak digitális változatban, 20 USA dollárért. CSAK Single Player játékmód lesz, 3 kaszt közül választhatunk, a játékidő kb. 10-20 óra (ha csak a fő sztoriszálon megyünk), emellett nagyon sok mellékküldetéssel találkozhatunk. A gépigénye nevetségesen alacsony, a telepítő is összesen 300 MB-ot tesz ki, továbbá elérhető a játékhoz az ún. Preditor. Ez egy szerkesztő és lényegében minbenbe belenyúlhatunk, minden moddolható, akár új kasztokat is létrehozhatunk vele.
Torchlight - MMO a Diablo nyomdokain
Mindenek előtt sok sikert szeretnénk kívánni Runic Games-nek most kezdődő pályafutásához. Bennük az egyik olyan fejlesztőgárdát tisztelhetjük, akik a tavaly anyagi problémák miatt megszűnt Flagship Studios hamvaiból éledtek újjá, s neves fejlesztőkkel megtámogatva más bőszen hegesztik első játékukat.
Ő név szerint a Torchlight. A csak PC-re szánt MMO első olvasatra egy nem annyira véresen komolyan elgondolt Diablo-klónra hajaz, hiszen a már-már rajzfilmszerűre vett modellek és megjelenítés ezt sugallják nekünk. A kalandok -a Diablo-hoz hasonlóan- Torchlight városán kívül a közeli hegyekben fognak játszódni, varázserővel rendelkező drágaköveket hajszolva, melyekkel tápolhatjuk magunk és fegyvereinket.
Az eddig keveset szellőztetett játék útját egyébként több neves szakember is egyengeti. A Runic Games gárdájában ugyan úgy ott van a Diablo és a Diablo II zenei anyagáért felelős Matt Uelmen, mint a két Blizzard North alapító Max és Erich Schaefer és az a további 14 ex-Flagship munkatárs, akik korábbi munkahelyükön a Mythos fejlesztésén szorgoskodtak. A kiadásért a kínai Perfect World felel. 18 hónapra rá ígérik a Torchlight MMO verzióját!! Várjuk szeretettel!



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése